Pszichológia a múzeumban

LUDWIG MÚZEUM: Rendhagyó pszichológiai tárlatvezetések

Picasso képtelenségei és képességei

Picasso életének utolsó két évtizedét szokatlan intenzitású halálfélelem lengi át. Az alkotás pillanataiban érzi, hogy él; így fokozott munkatempóban, teljesítmény lázban ég. Picasso a hanyatlást elutasító alkotásáradattal igyekszik megőrizni az önmagáról kialakított dicső képet – mint festő és mint férfi egyaránt.

Az idős Picasso élményvilágával rokonítható, egy pszichológus segítségét kérő hölgy, Júlia története. Júlia alaptémája is a semmivé válás félelme, a teljesítmény láz és a „győztes vagyok” alapélményhez ragaszkodás. Júlia az „én vagyok a legjobb” állapotból, könnyen átbillen a kisebbrendűség érzésébe.

A rendhagyó tárlatvezetésben a látogatók megismerhetik a pszichológia egyik segítő módszerét – Mély, belső átalakulás – mely Júliánál fejlődést hozott. Ettől kezdve Júlia már nem csak a problémáiban válik hasonlóvá Picassóhoz, hanem szabadon teremtő képességeiben is.
A program zárásaként lehetőséget kínálunk a látogatóknak, hogy igény szerint saját élményt szerezzenek a módszerről.

 

 

 

RÁDIÓRIPOT A PICASSO TÁRLATVEZETÉSEKRŐL
(Az Akvarell c. műsor 20. percétől)

 

A tárlatvezetést Az égbolt másik fele c. kiállítás Picasso-termében rendezzük meg.
Érdemes a tárlatvezetés kezdete előtt fél órával érkezni és a programot megelőzően önállóan is áttekinteni a kiállítást. Célunk kortársművészeti környezetben népszerűsíteni a pszichológiai kultúrát.

A rendhagyó kiállítótéri sétát Geraszkoné Kirchner Zsuzsanna vezeti, péntekenként 16.15-től.
Programjegy: 1000 Ft (+ belépő)
Előzetes bejelentkezés szükséges!
Csoportok bejelentkezését szívesen fogadjuk más, előre egyeztetett időpontban.
50%-os belépési kedvezményre jogosultak a 26 év alattiak stb.
A belépő ingyenes a pedagógusoknak (közoktatásban dolgozóknak és főiskolai/egyetemi oktatóknak).

A program továbbajánlását előre is köszönjük!

AZ ÉGBOLT MÁSIK FELE c. kiállítás:

2013. őszén csoportok bejelentkezését továbbra is várjuk pszichológiai programunkra, a Ludwig Múzeum gyűjteményében:


Sorsunk hídja áthajol az égen, de mit találunk az égbolt másik felén?

Társ vagy ellenfél lesz-e a másik? Vajon milyen erős bennünk a hajlam, hogy csapattársra, játszótársra leljünk vetélytárs helyett? Ellenfelet sokfelé találunk: a többi nép, a többi ember, egy családtag vagy akár saját magunk is önmagunk ellenségévé válhatunk. A tárlatvezetésen különféle pszichológiai utakat tárunk fel, melyekkel elérhetjük az önmagunkkal és a világgal való kibékülést. Megismerhetik néhány háborgó lélek esettörténetét – azt, hogy miképp kaptak új megvilágítást a kérdéseik.
Az ellentéteket nem lehet kibékíteni, de az ellentétek létezésével kibékülhetünk…

Érdemes a tárlatvezetés kezdete előtt fél órával érkezni és a programot megelőzően önállóan is áttekinteni a kiállítást. A rendhagyó tárlatvezetés célja a pszichológiai kultúra népszerűsítése kortársművészeti környezetben. A kulturális élmény ötvözzük a mentálhigiénés érdekességekkel.

A rendhagyó kiállítótéri sétát Geraszkoné Kirchner Zsuzsanna vezeti, péntekenként 16.15-től.
Programjegy: 1000 Ft (+ belépő)
Előzetes bejelentkezés szükséges!
Csoportok bejelentkezését szívesen fogadjuk más, előre egyeztetett időpontban.
50%-os belépési kedvezményre jogosultak a 26 év alattiak stb.
A belépő ingyenes a pedagógusoknak (közoktatásban dolgozóknak és főiskolai/egyetemi oktatóknak).

A program továbbajánlását előre is köszönjük!

 

A MEZTELEN FÉRFI c. kiállítás

Korábbi programkínálatunk:

 

 

 

A fiú a kőbölcsőből …
A feltárulkozásba burkolózó apa…
Kellesz! Kellek-e?…

 

 

 

 

 

 

A testi és lelki feltárulkozás aszexuális oldala felől haladunk a szexuális kérdések felé. http://kulter.hu/wp-content/uploads/McDermott-McGough-Tetov%C3%A1lt-f%C3%A9rfi-nyugalomban.jpg
A program kezdetén általánosságban járjuk körül a meztelenség terápiás vetületét.
Majd a férfi lét élményeit megragadó fenti 3 mottó kibontása várható.
Esettörténeteket hallhatnak a látogatók, és végül interaktív módon keresünk válaszokat a férfiasság egy különös testi tünetére.

Érdemes a tárlatvezetés kezdete előtt fél órával érkezni és a programot megelőzően önállóan is áttekinteni a kiállítást.
A rendhagyó tárlatvezetés célja a pszichológiai kultúra népszerűsítése kortársművészeti környezetben.

A rendhagyó kiállítótéri sétát Geraszkoné Kirchner Zsuzsanna vezeti,
péntekenként 16.15-től 17.15-ig.
Programjegy: 1000 Ft (+ belépő)
Előzetes bejelentkezés szükséges!
Csoportok bejelentkezését szívesen fogadjuk más, előre egyeztetett időpontban.
50%-os belépési kedvezményre jogosultak a 26 év alattiak stb.
A belépő ingyenes a pedagógusoknak (közoktatásban dolgozóknak és főiskolai/egyetemi oktatóknak).

A program továbbajánlását előre is köszönjük!

 

 

A hang szabadsága. John Cage a vasfüggöny mögött

A kiállításán a látogatók megismerhetik az avantgárd lázadás és véletlenszerűség pszichológiai párhuzamait:

A szabályokat felrúgó művészet szükségszerűen értelmes üzenetté válik a diktatúrák idején, amikor uniformizált gondolatokat erőltetnek a társadalomra: szükségszerűvé válik ennek ellenpontozása. Így az avantgárd segítségével és esetbemutatásokon keresztül értelmezzük újra a deviánsnak címkézett tüneteket.

John Cage művészetében központi szerepet játszik a véletlen, így az alkotások a művész számára is megjósolhatatlanná válnak. A pszichológiai terápiákban is fontos ugyanez a módszer, néha a véletlen érkezik a segítségünkre a gyógyításban.
Maga a tanácsadó sem sejti, mi lesz az a váratlan esemény, amely átlendíti a klienst a holtponton. Véletlen gyógyulások, gyógyítások történeteit ismerhetik meg, sőt a különös véletlenek, szinkronicitások eseteit is hallhatják.
Hogy segíthet vajon egy borostyán vagy egy szkarabeusz bogár feltűnése a fejlődésben?…
A tárlatvezetés célja a kortársművészeti környezet segítségével népszerűsíteni a pszichológiai kultúrát.
A kulturális élmény ötvöződik a mentálhigiénés érdekességekkel.

A rendhagyó kiállítótéri sétát Geraszkoné Kirchner Zsuzsanna vezeti, péntekenként 16.00-17.00 óráig.
Programjegy: 1000 Ft (+ belépő)
Előzetes bejelentkezés szükséges! (Minimális létszám: 12 fő)
Érdemes a tárlatvezetés kezdete előtt fél órával érkezni és a programot megelőzően önállóan is áttekinteni a kiállítást!
Csoportok látogatása más időpontra is egyeztethető!

50%-os belépési kedvezményre jogosultak a 26 év alattiak stb.
A belépő ingyenes a pedagógusoknak (közoktatásban dolgozóknak és főiskolai/egyetemi oktatóknak).
A program továbbajánlását előre is köszönjük!

 

 

 

Lakner Antal: Munkaállomás

Munkaállomás című kiállításán a következő témák kerülnek felszínre: hogyan érhetjük el a flow állapotot mindennapi munkákban, hogyan előzhetjük meg a lehetséges kiégést, vagy adott esetben hogyan kezelhetjük a munkaalkoholizmust? Ismerjük fel hétköznapjaink rutincselekvéseit, melyek a boldogságfokozásra alkalmasak, és persze állandó téma lesz a test, mint a gyógyulás forrása, mely a művész számára is kiindulópontot jelent.
A tárlatvezetés célja a kortársművészeti környezet segítségével népszerűsíteni a pszichológiai kultúrát.
Esetbemutatásokkal színesítjük a rendhagyó alkalmakat, közben a látogatók betekintést nyerhetnek a pszichológiai gondolatvilágba, és a tanácsadási folyamatok részleteibe.
A kulturális élmény ötvöződik a mentálhigiénés érdekességekkel.
Egy-egy műalkotásban önmagunkra tekintünk. Olyan oldalaink rajzolódhatnak ki előttünk, amelyekről eddig csak sejtésünk lehetett.

Érdemes a tárlatvezetés kezdete előtt fél órával érkezni és a programot megelőzően önállóan is áttekinteni a kiállítást!

Péntekenként 16.00-17.00 óráig
Programjegy: 1000 Ft (+ belépő)
Előzetes bejelentkezés szükséges! (Minimális létszám: 12 fő)
Csoportok látogatása más időpontra is egyeztethető!
50%-os belépési kedvezményre  jogosultak a 26 év alattiak stb.
A belépő ingyenes a pedagógusoknak (közoktatásban dolgozóknak és főiskolai/egyetemi oktatóknak).

 

 

 

Egy hős, aki az igazságot kutatja, lehet nyitott és gátaktól mentes…

A hős, a hősnő és a szerző c. kiállításon a „mellékszereplőkre” fókuszálunk.
A tárlatvezetés célja a kortársművészeti környezet segítségével népszerűsíteni a pszichológiai kultúrát.
Esetbemutatásokkal színesítjük a rendhagyó alkalmakat, közben a látogatók betekintést nyerhetnek a pszichológiai gondolatvilágba, és a tanácsadási folyamatok részleteibe.
A kulturális élmény ötvöződik a mentálhigiénés érdekességekkel.
Egy-egy műalkotásban önmagunkra tekintünk. Olyan oldalaink rajzolódhatnak ki előttünk, amelyekről eddig csak sejtésünk lehetett.
A fényben élő főhős találkozásai várhatók a kulisszák mögötti mellékszereplőkkel.
Ismeretlen, de kecsegtető szerepek várják a színre lépést, miközben játsszuk a lehetséges életeket.

A tárlatvezetés  időpontja péntekenként 16 óra.
A program 12 fő előzetes regisztrációja esetén indul el.
Csoportok látogatása más időpontra is egyeztethető.
A tárlat 2012 okt. 23-án zárul.
Regisztrálni csütörtökönként 15 óráig lehetséges a Ludwig Múzeum honlapján és a tarlatvezetes@ludwigmuseum.hu e-mail címen.
Bővebb információ a Ludwig Múzeum blogján.

A múzeumi belépő  800 Ft/fő.
50%-os belépési kedvezményre (400 Ft)  jogosulak a 26 év alattiak stb.
Ingyenes a pedagógusoknak (közoktatásban dolgozóknak és főiskolai/egyetemi oktatóknak).
Ezen felül a tárlatvezetés programjegye 1000 Ft.

 

 

 

Rendhagyó PSZICHOLÓGIAI tárlatvezetés az Ernst Múzeumban
Natalia LL időszaki kiállításán

KÖZÉPISKOLAI CSOPORTOK SZÁMÁRA

A szexualitás örökzöld téma a fiatalok körében.
A pedagógusok és a szülők szerepet vállalnak a
korosztály megfelelő felkészítésében. Ebben a nehéz munkában nyújtanak segítséget a múzeumpedagógiai foglalkozást vezető pszichológus szakemberek, a lengyel művésznő, Natalia LL Opus Magnum című kiállításán bemutatott, konkrét szexuális
motívumokat megjelenítő műalkotásokon keresztül.

Natalia LL képeinek, fotóinak visszatérő
témája az emberi test. A meztelen nő egyszerre jelenik meg az
igazság fennkölt metaforájaként és a szexuális vágy alantas
tárgyaként; a művekben egyszerre van jelen a gátlástalan
kitárulkozás és az intim meghittség.

A művészet eszközeit igénybe véve dolgozunk fel olyan komplex témákat a
fiatalokkal, mint –a párkapcsolatok hatékony működtetése vagy a nemi
identitás kérdése- középiskolás korban.